Hírek

05 ápr
Kevesebb mint 100 nap az EUG-ig
Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) megbízásából a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Debreceni Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel, valamint Debrecen és Miskolc városával közösen 2024. július 12-24. között Európai Egyetemi Játékokat (EUG) rendez. A két városban összesen 17 sportágat felvonultató multisporteseményre várhatóan 40 ország 400 egyeteméről több mint 5000 résztvevő érkezik.
28 már
A marketinges és a tanácsadói szakma rejtelmei
A DEViK - Üzleti Innovációs Klub második tavaszi rendezvényén is megtelt a Kazánház. Hogyan válhat a márkaépítés az értékteremtés motorjává? Többek között erre adott választ Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank Nyrt. marketing és kommunikációs igazgatója. Az esemény második blokkjában egy kötetlenebb hangvételű kanapébeszélgetést hallhattak a résztvevők arról, miként használhatók fel hatékonyan a tanácsok a sikeresség érdekében.
28 már
Jogászból programigazgató
Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója volt az Alumni Akadémia első vendége. Az új beszélgetéssorozat bemutatkozó rendezvényén az DE-n jogi diplomát szerzett szakember felidézte egyetemi éveit, és beszélt arról is, hogyan került kapcsolatba a fesztiválokkal, zenei rendezvényekkel. A teljes beszélgetés elérhető az Alumni Akadémia podcast-csatornáján.
27 már
Olimpiai előkészületek itthon és Párizsban
A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárának, Fábián Lászlónak az előadását hallgathatták meg az érdeklődők kedden a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. A korábbi olimpiai és világbajnok sportoló „Olimpiai előkészületek, magyar esélyek Párizsban” című prezentációjában bemutatta, miként kapcsolódik össze a sport és a gazdaság az ötkarikás játékok esetében.
27 már
Új sportborítást kapott a sportcsarnok
Ráncfelvarráson esett át a Kecskeméti János Tornacsarnok: a Debreceni Egyetem Böszörményi úton található sportcsarnoka új burkolatot kapott, kifestették és rendbe tették a világítását. A nyári EUG egyik kiemelt edzőközpontjának felújítása saját forrásból valósult meg.
27 már
Előnnyel a munkaerőpiacon
Valós szakmai tapasztalat, piacképes diploma, kiépülő kapcsolati tőke – ezek egyebek mellett a duális képzés előnyei – hangzott el a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a MAG Praktikum Gyakorlatszervező Központ közös Gyakornoki- és Duális Fórumán kedden. A rendezvényen csaknem ötven vállalat tájékoztatta az érdeklődő egyetemi hallgatókat a szakmai gyakorlati lehetőségekről.
26 már
Richter Anna Díjjal ismerték el a GYTK csapatát
A gyógyszerészi pálya szépségeit bemutató filmsorozat elkészítésére nyert támogatást a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának csapata a Richter Anna Díj jóvoltából. A 10 + 1 részes ismeretterjesztő alkotás a tervek szerint nagyjából egy év múlva kerülhet fel a legnagyobb internetes videómegosztóra.
25 már
Könyvek a jövő projektmenedzsereinek
Szakkönyveket adományozott a Debreceni Egyetem Műszaki Karán műszaki projektmenedzsment szakember szakirányú továbbképzésben tanulóknak a Projekt Management Institute szervezet Magyarországi Tagozata. A most induló képzést a munkaerőpiacon, a műszaki és IT területeken felmerülő egyre növekvő igények kielégítésére hozta létre az egyetem.
22 már
Megjelent az első tavaszi Egyetemi Élet
Mit kaptak a Debreceni Egyetem joghallgatói a Felező és Végzős Bálon? Miként alakult ki évszázadok alatt a debreceni Dósa nádor tér jelenlegi arculata? Miért tűzték ki a Debreceni Egyetem zászlaját Afrika legmagasabb hegyének csúcsára és miként teljesített az alapszakasz végén a DEAC jégkorong csapata? Egyebek mellett ezekről lehet olvasni az Egyetemi Élet legújabb számában.
21 már
Adatbázisokkal és programokkal ismerkedtek a doktoranduszok
A publikációs stratégiákról, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár kutatás- és publikációs támogatási tevékenységéről tájékozódtak a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kiválósági PhD Ösztöndíjával elismert hallgatók. A fiatal kutatók többek között áttekintették a DEENK honlapján elérhető szolgáltatásokat, a hivatkozást segítő szoftvereket, a rangos publikációkkal elnyerhető pályázati lehetőségeket és megismerkedhett