Történet

„SALUS AEGROTI, SUPREMA LEX ESTO”

Részletek Hankiss János és Leövey András Belklinika történeti munkája alapján:

1912-ben Debrecenben és Pozsonyban egyetem alapítását írta elő a XXXVI. tc., melyet a magyar király, Ferencz József látott el kézjegyével. E törvénycikkben többek között az alábbi szerepel: „Debrecenben… tanszabadsággal felruházott magyar királyi tudományegyetem állíttatik fel.”
Az építkezés 1914-ben Korb Flóris kiváló építész tervei alapján kezdődött, s az Egyetemet hivatalosan IV. Károly király és felesége Zita királyné 1918-ban avatta fel.
Az orvosi kar hivatalosan 1921. november 4-én alakult meg, s a következő napon már kezdetét is vette az oktatás, amelyen 1921-1922 első félévében 168, a második félévben pedig 210 hallgató (köztük 20 nő) vett részt.
A Belklinika élére 1921-ben CsIky József egyetemi tanár nyert kinevezést.

DR. CSIKY JÓZSEF
(1881–1929)

Csiky 1881-ben Marosvásárhelyen, régi örmény-székely nemes család gyermekeként született. Apját hamar elvesztvén édesanyjával hosszabb időn át Bécsben élt. Németül, angolul és franciául beszélt, írt, olvasott. Nagyon kedvelte a zenét, művészi szinten hegedült.

Debrecenbe történő kinevezése után nagy buzgalommal és hozzáértéssel szervezte meg az új klinika munkarendjét. Kezdetben 7, majd 10 beosztott orvossal dolgozott. Zseniális szervező volt. Kinevezését követően a belgyógyászat oktatását már 1921-ben megkezdte az Auguszta Szanatóriumban, mivel az erre eredendően kijelölt épület még nem készült el. Az 1923-24-es tanévet azonban már az időközben elkészült (jelenlegi) I. sz. Belklinika épületében kezdhette, amelynek akkor az ágyszáma 142 volt. Az első tanévben a belgyógyászati órák száma hetenként az alábbiak szerint alakult: belorvostan 7.5 óra, belorvostani diagnosztika 3 óra, belorvostani beteglátogatások (gyakorlatok) 3 óra. Összesen 13.5 óra hetenként.

Még a kinevezése évében meghalt kiváló mestere Jendrassik Ernő, aki a több ezer kötetes, rendkívül értékes könyvtárát Csikyre, ill. az általa vezetett debreceni Belklinikára hagyta.

 

Csiky célkitűzésének tekintette, hogy a klinika-telepet jól képzett, saját nevelésű ápolónőkkel lássa el, mivel a rendelkezésre állók nagyobb része képzésben nem (önkéntes), vagy alig részesült. Ezért kezdetben az ápolónők részére tanfolyamokat indított, majd 1925-ben megpályázva és elnyervén a Rockefeller alapítványból 710 millió koronát és 10 ezer dollárt, ápolónőképző alapítványt létesített. Ebből indította meg a 3 éves képzést, s megalapította a Testvérképző (Zöldkeresztes) Intézetet, amely részére 1927-ben internátussal egybekötött egyemeletes épületet építtetett (jelenlegi Urológiai Klinika). 

Szükségesnek tartotta Szociális Ambulancia létesítését is, erre külön kiképzett nővérek vezetésével. A debreceni Egyetemi Atletikai Club sportolói részére pedig hazánkban elsőként sportorvosi állást szervezett, és ennek ellátásával egyik munkatársát Vásárhelyi Bélát bízta meg.
Csiky professzor klinikusként is jeleskedett. A Jendrassik-iskola idegkórtani szemléletét szervesen ötvözte a belgyógyászat gyakorlatába. Felismerte, hogy az agy és gerincműtétek igen magas mortalitásának fő oka, az utókezelés hiányosságaiban keresendő. Remek előadó, világos és biztos ítéletű, nagy általános műveltségű férfi volt. Az ifjúkorában elszenvedett rheumás carditist követően, fokozatosan kialakult és egyre súlyosabbá váló (akkor még kezelhetetlen) vitiuma következtében azonban egyre rosszabb állapotba került.
Nem nősült meg. Influenzajárvány során fellépő pneumonia, magas láz következtében 48 éves korában, 1929. január 26-án hunyt el.

1930-ban Dr.Fornet Bélát nevezték ki a Belklinika vezetésére. Kiváló humanista orvos, iskolateremtő professzor és a klinikum újonnan felmerülő kérdései iránt fogékony kutató volt. Már az 1930-as években az allergológia atyjaként tartották számon.

 

 

Dr. Fornet Béla professzor ebből az aspektusból nézve a Debreceni Tisza István Tudományegyetem Orvosi Karának, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemnek olyan meghatározó személyisége, legendás alakja volt, akire méltán büszke az egyetem és a magyar orvostudomány egyaránt.
Kreatív tudós alkata, kivételes, iskolateremtő készsége, humánus, példamutatóan etikus magatartása, sokoldalú műveltsége, színes egyénisége, meghatározó volt mind közvetlen munkatársainak mind az orvostanhallgatók ezreinek a személyiségfejlődésére. Belgyógyászat jegyzetein és tankönyvein nevelkedett orvos generációk hazánkban és határainkon túl ma is hálával és tisztelettel emlékeznek bölcs tanítására, ragyogó előadásaira, hippokratészi elveken nyugvó szigorú etikai szemléletére.”
Ezekből a szavakból máris kiviláglik Fornet professzorunk egyénisége és számos érdeme, jó, hogy több irányból is egyöntetű kép alakul ki az orvosról, a nevelőről és az iskola teremtőről.

Fornet Béla régi francia nemesi család sarja, amely Savoie-ból származott hozzánk. A reformáció idején két ágra szakadtak: egy katolikus ágra, amely Franciaországban maradt és 1824-ben kihalt; és egy hugenotta ágra, amely tagjait száműzték az országból. Egyikük, godefroi de Fornet az ezerhatszázas évek végén feleségével és kis gyermekével Magyarországra jött és a Felvidéken telepedett le.
Az első generációban Fornet József neves egyházi író és hitszónok, fia, Fornet Béla nagyapja Fornet Kornél, aki mérnök lett. A szabadságharc fellángolásakor önként jelentkezett, Dembinszky majd Klapka tábornok alatt szolgált. Számos fontos harci cselekményben vett részt, ezért érdemkereszttel tüntették ki. A szabadságharc leverése után kalandos úton került el Amerikába, ahol Kossuth Lajossal is kapcsolatba került. Az amerikai polgárháborúban való részvételre jelentkezett.
Fornet Béla apja, Fornet Elemér Párisban tanult Charcot-nál majd a kolozsvári egyetemen dolgozott, később Marienbadba ment fürdőorvosnak. Több közleménye is megjelent.

 

 

Fornet professzor a Belklinika előtt (Mögötte a virágok és fák, amelyeket annyira szeretett és óvott.) 1966-ban bekövetkezett haláláig vezette a klinikát.

1950-ben Petrányi gyula vezetésével alakult meg a II.sz.Belklinika. Ettől kezdve a Belklinika az I.számot kapta. 

Petrányi Gyula a magyar belgyógyászat kiemelkedő alakja. Nevéhez fűződik számos diszciplina meghonosítása, megalapítása Debrecenben.

 

Petrányi Gyula 1912. június 24-én Budapesten született. Orvosi diplomát 1936-ban a Budapesti Tudományegyetem Orvosi Fakultásán nyert. Hallgatóként 1933-36 között előbb demonstrátorként, majd gyakornokként az élettani intézetben dolgozott. Ezt követően a Budapesti Tudományegyetem I. sz. Belklinikájára került, ahol 1940-ben nyert belgyógyászatból szakvizsgát. 1944-ben behívták katonának, s a kassai Helyőrségi Kórházban teljesített szolgálatot, ahonnan rövid hadifogságot követően 1945-ben tért vissza az I. sz. Belklinikára.
Tudományos munkássága kezdetén a vérkeringés patofiziológiájával foglalkozott „a respiratios venopressor reflex”-et elsőként írta le. E vizsgálatait Debrecenben Leövey Andrással fejezte be. Ezt követően a figyelme a reumás billentyűhibák, a reumás carditis, reumás láz és általában a reumás betegségek felé terelődött. Ezzel kapcsolatban 1947-1948-ban, még Budapesten tartott tudományos előadása során 3 systemas lupus erythematosusos (SLE) betegről számolt be. Ez a kórkép akkor még a belgyógyászok előtt teljesen ismeretlen volt, csak a bőrgyógyászok – a bőrtünetek alapján – tartották számon. 1946-ban szakvizsgát tett reumatológiából és fizikoterápiából is. 1948-ban magántanári képesítést szerzett („A vérkeringés funkcionális pathologiája és klinikuma” tárgyköréből). 1948-49-ben angliai tanulmányútja során a reumás betegségek patogenezisével foglalkozott. 1950-ben az új oktatási reform következtében a vidéki egyetemeken is II. sz. Belgyógyászati- és Sebészeti Klinikákat létesítettek, azzal a céllal, hogy ezekben elsősorban a belgyógyászati és sebészeti propedeutika oktatása történjen.
Petrányi Gyula tulajdonképpen 1950-ben úgy nyert kinevezést Debrecenben a nem létező II. sz. Belklinikára, hogy annak még a leendő helyét sem tudta senki. E gordiuszi csomót végül is átmenetileg a Bem-téri Városi Kórház Belgyógyászati Osztálya oldotta meg.
Igen nagy kihívást jelentett ez, az akkor csupán 38 éves Petrányi Gyula számára, aki még Debrecent is alig ismerte. Csak magára, a szintén belgyógyász feleségére (Bobory Júliára) és a Pestről vele jött, igen alapos és tapasztalt Megyessi Pál adjunktusra, valamint egy volt apácából lett kiváló nővérre támaszkodhatott.
A kórházban Petrányi professzor igen magas szintű és széles körű szakmai felkészültségről, éleslátásról és frappáns megoldásokról tett tanúbizonyságot, melyek a kellő elismerését és tiszteletét már igen korán megalapozták. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a munkavégzésben, annak szakszerűségét és pontosságát feltétlenül megkövetelte. Amikor pl. Gyula napján virággal és egy könyvvel meg akartuk köszönteni, nem fogadta el és finoman kitessékelt bennünket a dolgozó szobájából, mondván, hogy névnapot és születésnapot mindenki otthon tartson, ne az intézetben, mert itt dolgozni kell. Ezt aztán egy negyed évszázadon át be is tartottuk.

A kórházi helyzetről Kesztyűs Lóránt professzor, akkori dékán a következőképpen vélekedett: „1950-ben, mint a Debreceni Tudományegyetem Orvostudományi karának dékánja magam is több ízben megfordultam a városi kórház klinikává minősített belosztályán, s ma már őszintén bevallhatom, akkoriban (az első látogatások alkalmával) komoly kétségek támadtak bennem a II. sz. Belklinika jövőjét illetően. Ezek a kétségek csak akkor kezdtek feloldódni, csak akkor adták át helyüket bizakodó optimizmusnak, amidőn Petrányi Gyula professzor erőfeszítései, s céltudatos munkája során a vezetése alatt álló intézmény a klinika telepen nyert végleges otthont. Így a rövidesen önállóvá vált Orvostudományi Egyetem dolgozóinak figyelmes szeme előtt alakulhatott ki az az általános vélemény, hogy az új II. sz. Belklinika professzorának szakmai szemlélete, valamint a magángyakorlattal kapcsolatos álláspontja töretlen…”
A városi kórházból egy év múlva került át a II. sz. Belklinika a végleges helyére, eredetileg az I. sz. Belklinikához tartozó – időközben átalakított – pavilon épületébe.
Itt fejtette ki Petrányi professzor debreceni munkásságának java részét – azaz 16 esztendőt –, itt született és került részben megvalósításra számos ragyogó, teljesen újszerű, előremutató elképzelése.
Az Ő tehetsége, rendkívül éles elméje, az új iránt való rendkívüli fogékonysága előbb az általa alapított II. sz. Belklinikán, majd pedig az I. sz. Belklinikán bontakozott és teljesedett ki. A tudományos és úttörő munkássága itt szökkent sudárba és itt is csúcsosodott ki. Mi sem példázza ezt fényesebben, mint azoknak a rendkívül fontos – hazánkban akkor többségében prioritásnak számító – új profiloknak a megalapozása egyetemünkön, melyekkel a betegellátás szintjét és minőségét nemzetközi szintre emelte, sőt bizonyos területeken (klinikai immunológia, nefrológia, izotópterápia) azt meg is haladta.
Felesége, Bobory Júlia segítségével már 1954-ben Immunológiai Laboratóriumot szervezett, melynek profilja szorosan csatlakozott a klinika tudományos kutatásaihoz, az immunológiához. 1967-ben pedig már, az I. sz. Belklinikára történő áthelyezését követően olyan immunológiai laboratóriumot alakított ki, ahol az immunológiai kutatások és a betegellátás céljait szolgáló, legújabb, elsősorban celluláris típusú immunológiai módszerek kerültek beállításra. E részleg vezetésével Szegedi Gyulát bízta meg, s a munkacsoport tagjai voltak: Gergely Péter, Szabó Gábor, Fekete Béla és Pálóczy Katalin.
1958-ban, az országosan másodikként létesített Izotóp Laboratóriumban elsősorban pajzsmirigy diagnosztika és vörösvérsejt élettartam meghatározások kezdődtek. E laboratórium megszervezésében Kertész László, Fazakas Sándor majd Szabó Tibor voltak messzemenő, nélkülözhetetlen segítségére. 1960-tól hazánkban elsőként megindította a pajzsmirigy túlműködésében szenvedő betegek radiojód kezelését is. Ezt követően a polycythaemia vera radiofoszfor (P32) terápiája is elkezdődött (Nagy György segédletével). Ennek a laboratóriumnak az életre hívása jelentette tulajdonképpen az első lépést egyetemünkön a nukleáris medicina megalapozásához.
1959-ben Gasztroenterológiai Laboratóriumot és szakgondozást létesített, az igen aktív és produktív munkacsoport (Jávor Tibor, Mózsik Gyula, Dobi Sándor) munkájának, a jobb és hatékonyabb feltételek között történő végzése érdekében.
1960-ban pedig Cytogenetikai Laboratóriumot szervezett, melynek életre hívásában és működtetésében Nagy Sándor szerzett elévülhetetlen érdemeket. Megindította az emberi csontvelősejtek tenyésztését és itt történt hazánkban az első diagnosztikus humán kromoszóma vizsgálat is Klinefelter szindrómában (melyről a Lancet is beszámolt).

Fornet Béla halála után, 1967-ben, Petrányi Gyulát az I.sz.Belklinika élére nevezték ki.
1969-ben, országosan másodikként, vidéken elsőként 14 ággyal megalakult – Wórum Ferenc és Demény Péter igen hathatós segítségével – a kardiológiai és toxikológiai profilú Intenzív Terápiás Osztály, melyet később Wórum Ferenc széleskörűen és eredményesen fejlesztett tovább.
Petrányi professzor egyik szíve szerinti, dédelgetett gyermeke a Nefrológia volt. A korai és helyes diagnózis érdekében szükségesnek tartotta a vesebiopszia bevezetését. Ennek feltételeit megteremtette, s hazánkban elsőként Ő végzett sikeres vesebiopsziát. Szerencsés véletlen volt, hogy Endes Pongrác professzort is ez a téma nagyon érdekelte, s ily módon személyében olyan patológust talált, aki igen magas színvonalon tudott véleményt mondani a különböző veseszindrómák eltérő hisztopatológiai hátteréről. Ilyen feltételek mellett alakult ki a nefrológiai profil, járó-, majd fekvőbeteg-ellátással. 1970-ben pedig – hazánkban belgyógyászati szakmai háttér mellett elsőként – az I. sz. Belklinika bázisán művese állomás kezdte meg működését. Mindezek megszervezésében, kialakításában és továbbfejlesztésében Kakuk György szerzett múlhatatlan érdemeket.
1972-ben Petrányi professzor úr rakta le hazánkban az első automatizált központi kémiai diagnosztikai laboratórium alapjait is, azáltal hogy Bobory Júlia vezetésével üzembe állt a multifunkciós automata SMA-készülék, amely egyetlen vérmintából 8 különböző vizsgálatot tudott szimultán végezni.
A specializációval kapcsolatban véleményét sommásan, az alábbiakban fogalmazta meg: …„Egy egyetemi belklinika vezetésében az a fő cél, hogy a belgyógyászat minden ágát világszínvonalon művelje. Ehhez azonban specializált osztályok és osztályvezetők kellenek, mert egy vezető az egész belgyógyászatot a megkövetelhető szinten már képtelen áttekinteni. Erre ma már egy kellően nagy és összeműködő kollektíva képes. A belgyógyászat teljes felöleléséhez szükséges specializált osztályok révén egy beteg minden baját megoldani képes klinikának legalább 400 ágyasnak kellene lennie. Ez a mi körülményeink között sajnos nem valósítható meg.”
1950-ben a tudomány egyetemek szerkezetéből az orvostudományi kart kiemelték, önállósították és az Egészségügyi Minisztérium irányítása alá rendelték. Petrányi Gyulát ekkor nevezték ki a II. sz. Belklinika igazgatójává. Ezt követően a régi „Belklinika” az I. számú előjelet kapta. 2000-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetem, s vele együtt az immáron I. Belklinika is ismét a Debreceni Egyetem szerves részévé vált. 2002-ben pedig a három belklinika összevonásával megalakult a Belgyógyászati Intézet, amelynek igazgatójává Udvardy Miklós professzort választották. Petrányi Gyulának a fentebb említett, akkor ködbe tűnő víziója ezáltal – csaknem négy évtized múltán – reinkarnálódva, immáron mégis a valóság, a realitás mezsgyéjére lépett.
Az intézetvezetéssel kapcsolatos ars poeticájáról többek között a következőket írta: …”mindig a klinika egyik fő feladatának tekintettem, a medikusképzés mellett a megfelelő oktatógárda kialakítását, a szakorvosképzést és tudományos kutatócsoportok kialakításával a szakbelgyógyász képzést. Az intézetvezetőnek olyan meghitt légkört kell kialakítani, amelyben mindenki, aki lehetőségéhez képest lelkiismeretesen dolgozik, megkapja érte az elismerést, ahol a közösség véleménye egyezik a vezetők véleményével, mert egymás megbecsülésén alapszik, ahol nincsenek mostohagyermekek, ahol a kollektíva gondja előbbre való az egyéni gondoknál, de az egyént a gondjaiban a kollektíva segíti, helyt áll érte.”
„Mindezeken túl szükségesnek tartom az orvosoknak preventív szemléletre való nevelését, állandó továbbképzését és bennük a kritikus tudományos munka iránti oldhatatlan vágy kifejlesztését.”
Petrányi professzor kissé zárkózott, puritán és szerény, de mindig barátságos és készséges volt. Tudásával soha nem hivalkodott, az önmaga mutogatás távol állt tőle, azt, ha lehetett kerülte is.

 

Petrányi Gyula rengeteg tanítványa és munkatársa a belgyógyászat egy-egy területén maradandót alkotottak. Leövey András, Szegedi Gyula, Kakuk György, Wórum Ferenc, Demény Péter, Rák Kálmán, Síró Béla, Jávor Tibor, Mózsik Gyula, Dobi Sándor, Kertész László, Fazakas Sándor, Szabó Tibor, Fülőp Tibor, Jakó János, Hankiss János, Bobory Júlia,  Juhász Zsuzsa mind-mind meghatározó egyéniségei a debreceni belgyógyászatnak, mindegyikőjük nevéhez  kulcsfontosságú gyógyászati és tudományterületek kapcsolódnak.

Petrányi professzor 1974-ben Budapestre távozott és ezt követően Leövey András nyert kinevezést az I.sz.Belklinika élére. 20 éven át 1994-ig vezette a klininkát. Leövey és Petrányi professzor urak nevéhez fűzödik a hetvenes nyolcvanas évek alap belgyógyászati tankönyve.

 

 

 

Leövey András az endokrinológia egyik magyarországi üttörője, a pajzsmirigy kutatás kiváló szakértője. Vezetése alatt számos belgyógyászati terület vált ma is működő önálló területté. Tanitványai, munkatársai ma működő tanszékek meghatározó vezető orvosai: Paragh György anyagcsere betegségek, Nagy Endre, Sztojka Ilona, Fórizs Erzsébet, Boda Judit, Balázs Csaba és Kálmán Károly  endokrinológia, Bakó Gyula endokrinológia és geriátria, Kovács Péter klinikofarmakológia, Baffy György és Várvölgyi Csaba gasztroenterológia, Kakuk György, Kurta Gyula, Lőcsey Lajos, Wórum Imre, Mátyus János nephrológia, Wórum Ferenc, Polgár Péter, Fülöp Tibor kardiológia.

Leövey Professzor úr legendás eleganciája, a munkatársaival való kapcsolata, a betegekhez való türelme egészen különleges emberi értékekről vall. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A III.sz.Belklinika 1975-ben kezdte meg működését Szegedi Gyula vezetésével. A III.sz. Belkinika elődjeként szolgáló belgyógyászati osztály Petrányi Gyula kezdeményezése nyomán 1975-ben kezdte meg működését az 1914-ben megnyitott, Auguszta főhercegnő támogatásával épített tüdőszanatórium részeként. 1982-ben már különálló klinikaként működött.

 

Szegedi Gyula vezetésével 100 ágyon kezdte gyógyító tevékenységét az intézet, enyhítve a már meglévő két belklinikára eső betegellátási, oktatási terheket. Kialakítottak egy, a kezdetben nehéz körülmények ellenére is jól működő intenzív osztályt és az intézet önállósodása után egy gasztroenterológiai endoszkópos laboratórium is elkezdte működését.

Mivel a Klinika fő profiljává a klinikai immunológia vált, szükség volt egy immunológiai laboratóriumra, (ami ma már Regionális Immunológiai Laboratóriumként országos feladatokat lát el) és a dinamikusan bővülő járóbeteg forgalom magával vonta a szakrendelők kialakítását is.

A belgyógyászaton belül egyre inkább a klinikai immunológia, reumatológia, hematológia, kardiológia, angiológia, gasztroenterológia határozta meg a Klinika profilját.

Az intézet életében minőségi változást hozott az 1998-ban átadott új épületrész, majd a 2005-ben felépült járóbeteg szakrendelő.

Az egyetemi struktúra megváltozása nyomán a három belgyógyászati klinikából Belgyógyászati Intézet lett, ezen belül a III. sz. Belklinikán megalakult a Klinikai Immunológiai, Geriátriai és Belgyógyászati Angiológiai Tanszék.

 

 

 

1968-tól haláláig, 1973-ig Dán Sándor vezette a II.sz.Belklinikát, aki az orvosképzés kiemelkedő alakja volt.

1974-ben Rák Kálmán került a II.sz.Belklinika élére. Működése alatt a klinika profilja jelentősen specializálódott, az ország kiemelkedő hematológiai/onkohematológiai központjává vált. Személyes példamutató szakmai kvalitásaival és emberi tartásával sok fiatal orvos számára tette vonzóvá a klinikai munkát. A szakma művelése élete fontos része volt. S mindezt hihetetlenül könnyed eleganciával tette.

 

Kedvenc jelmondata. "If a thing's worth doing, it's worth doing well." -máig érvényes. A klinikai kutatás modern szemléletét, a szakirodalom rendszeres olvasását, a könyvtár szerepét helyezte előtérbe. Tanítványai széles látókörét, lényeglátását, precizitását emelték ki. Ez markáns karaktert adott a klinikának.

 

1994-től  Rák Kálmán tanítványa, Udvardy Miklós vette át a klinika igazgatását. Kiváló szellemi karaktere, gondolkodásbeli hasonlósága méltó örökösévé tette a nagy hagyományú klinika vezetésére. Többek közt a nevéhez fűződik a debreceni őssejt transzplantáció elindítása a hematológiai betegek számára.

 

 

1994-ben az I.sz.Belklinika vezetésében is változás történt. Leövey Andrást Kakuk György váltotta. Kakuk professzor úr szakterülete a nephrológia volt. A debreceni művese kezelések az általa vezetett művese állomáson indultak el 1967-ben. Az ő munkásságának köszönhető a ma is működő modern Dializáló Centrum. Ő kezdeményezte és sokáig ő szervezte az évente megrendezésre kerülő Nephrológiai Napokat. Az ő szervezésében indult és a mai napig az egyik legszínvonalasabb orvostovábbképző esemény a szintén évente megrendezett Belgyógyászati Napok. Számos téren fejlesztette tovább klinikáját.